Előző
Következő

Érdekességek

Vízcseppek 2016 december

Megjelent a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság hírlevelének decemberi száma

A HYDROINFO applikáció már elérhető iOS-en is, újdonságok az Android-os verzióban

Az Országos Vízjelző Szolgálat saját fejlesztésű mobil applikációja 2016. július 27-től elérhető az iTunes-ban, így már az iOS felhasználók is gyorsan tájékozódhatnak a legfrissebb dunai, tiszai, drávai előrejelzésekről, a Duna vízgyűjtőjére vonatkozó meteorológiai háttér-információkról, a részvízgyűjtőkön felhalmozódott hó mennyiségéről, hajózási viszonyokról, vagy akár a nagyobb folyók és tavak vízhőmérsékletéről.

Megjelent

Dravatol a Balatonig 2

a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Drávától a Balatonig című lapjának legfrissebb száma

A 2006-os rendkívüli Tiszai árvíz

2006 Tg

A Tisza Tiszaug alatti szakaszán és a Hármas-Körösön az eddigi legnagyobb, rendkívüli készültséget követelő árhullám alakult ki 2006 tavaszán, amely a térségben több ezer ember életét, otthonát, vagyonát fenyegette, és Csépa, Tiszasas, valamint Szelevény települések kitelepítését indokolta.

Az árvízvédelmi osztály kollégája lett „Az év vízügyi dolgozója

0E1A5427b

Az idei Víz Világnapi ünnepség keretében két kollégánk kapott kitüntetést.

Az 1956 évi dunai jeges árvíz évfordulója

1956b

Az 1956. évi dunai jeges árvíz a hazai árvizek történetében különleges helyet foglal el.

Mozaikok a vízügy történetéből

A valamikor a Vituki kisminta-laborjában állt mozaikok a Duna Múzeumban találtak új helyet. Erről jelent meg egy cikk a Magyar Múzeumok online magazinban.

Vízi emlékhelyeket és műemlékeket bemutató oldal

Néhány kattintással 117 emlékhelyre juthat el. Az oldalon mindent megtalál, amely az adott hely történelmével kapcsolatos. A képekhez ajánlott linkeken pedig egyéb információkat is szerezhet az adott településről.

Online Vízügyi Szótár

online_vizugyi_szotar_stamp

Magyarország hagyományos érdekeit és a felhalmozott vízügyi szaktudást tekintve rendkívül időszerűvé vált egy magyar–angol szakszótár összeállítása. A munka 2013-ban kezdődött a GWP Magyarország Alapítvány keretei között, a magyar vízügy elismert szakembereinek közreműködésével, és most, 2015 nyarán ért el abba a fázisba, hogy egy alapváltozat bemutatható legyen a szakmának a Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. Vándorgyűlésén, Szombathelyen.

Korábbi érdekességek

Vízügyi újságok

ÉDUVIZIG (Győr): Nincs újság
KDVVIZIG (Budapest): Nincs újság
ADUVIZIG (Baja): Nincs újság
KDTVIZIG (Székesfehérvár): Újság
DÉDUVIZIG (Pécs): Újság
NYUDUVIZIG (Szombathely): Nincs újság
FETIVIZIG (Nyíregyháza): Újság
ÉMVIZIG (Miskolc): Nincs újság
TIVIZIG (Debrecen): Újság
KÖTIVIZIG (Szolnok): Újság
ATIVIZIG (Szeged): Újság
KÖVIZIG (Gyula): Újság

Hírek (OVF)

Álláspályázat - Rendszergazda

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság pályázatot hirdet RENDSZERGAZDA munkakör betöltésére

Álláspályázat - Projekt Pénzügyi Referens

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság pályázatot hirdet PROJEKT PÉNZÜGYI REFERENS munkakör betöltésére

Országos Műszaki irányító Törzs- Sajtótájékoztató a jégvédekezésről

A Duna magyar szakaszán a jégzajlás a múlt heti felmelegedés következtében csökkent. Az elkövetkező napokban átmenetileg a jégzajlás erősödésére számítanak, de a kövekező hétre előrejelzett kisebb felmelegedésig torlasz kialakulására nem számítunk a magyar szakaszon.

Országos Műszaki Irányító Törzs - Tájékoztató (01.18)

jegtores_dalya_20170117_mti_belyegkep

Újabb jégtörő hajók indulnak Szerbiába

Rendkívüli Szerb-Magyar megbeszélés Baján

Országos Műszaki Irányító Törzs - Tájékoztató

Magyar jégtörő hajók bevetése délen,a Duna közös szerb-horvát szakaszán - 2017.01.16. hétfő

Álláspályázat - humánpolitikai referens

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója pályázatot hirdet humánpolitikai referens munkakör betöltésére.

Gyászjelentés - Dr. Nováky Béla

gyasz_gyertya

Életének 73. évében, 2016. december 20-án elhunyt Dr. Nováky Béla

Álláspályázat - Jogász

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság pályázatot hírdet JOGÁSZ munkakör betöltésére

Álláspályázat - Számviteli - pénzügyi referens

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság pályázatot hirdet Számviteli - pénzügyi referens munkakör betöltésére

Álláspályázat - Projektvezető referens

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság pályázatot hirdet PROJEKTVEZETŐ REFERENS munkakör betöltésére

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az Országos Műszaki Irányító Törzs törzsvezetője elrendelte a jégtörés megindítását.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

jeg11

Várható balatoni jégzajlás

OSAP 2016. adatlapok

Honlapunkról már letölthetőek a 2016. évre vonatkozó OSAP adatlapok.

BWS

BWSb

Magyarország 2016. november 28-30. között ismét megrendezte a Budapesti Víz Világtalálkozót (Budapest Water Summit 2016, rövidítve: BWS 2016), amelynek társeseményeként a Fenntartható Vízipari Megoldások címmel szakkiállításra is sor került.

Tájékoztatás a 2017. évi mezőgazdasági vízszolgáltatásról

Az állami tulajdonú térségi vízszétosztó hálózatokon a vízügyi igazgatóságok, vagy a velük szerződéses kapcsolatban álló üzemeltetők – együttesen vízszolgáltatók - biztosítják a mezőgazdasági vízszolgáltatást a vízjogi engedéllyel rendelkező vízhasználók részére.

Tájékoztató

A vízkészletjárulék számításával kapcsolatos 2017. évi változásokról

Útjára indult az árvízi interaktív térkép

71

Ma reggel 9 órakor Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője útjára indította az árvízi kockázatkezelési térképet, amely mostantól a címen érhető el.

http://geoportal.vizugy.hu/elontes

Pályázati felhívás - 2017. évi Lampl Hugó Emlékplakett elnyerésének kezdeményezésére

Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának pályázati felhívása
a 2017. évi Lampl Hugó Emlékplakett elnyerésének kezdeményezésére.

Digitálisan is elérhetőek az Országos Vízgazdálkodási Kerettervek

Magyarországon a vízgazdálkodási távlati tervek egyik fajtáját 1951 óta kerettervnek nevezik. Ezek a — szöveges, táblázatos és 1: 500 000, ill. 1:100 000 méretarányú térképeket tartalmazó — tervek az ország teljes területére kiterjedően ismertették a hidrológiai adottságokat, értékelték a vízgazdálkodás helyzetét és meghatározták a vízkárok elhárításának, a vízigények kielégítésének valamint a vízhasznosításnak a műszaki lehetőségeit, gazdasági feltételeit.

Korábbi hírek
Operatív vízrajzi adatok (ikon)Operatív vízrajzi adatokÁrvízvédelmi készültségÁrvízvédelmi készültségekBelvízvédelmi készültség (ikon)Belvízvédelmi készültségekVízállás előrejelzés (ikon)Vízállás előrejelzésekVízügyi honlap (logo)Képtár (galériák)

Események

19
2017. január 19., csütörtök

OMIT jégvédekezési sajtótájékoztató

jegtores_dalya2_20170117_mti_belyegkep

Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője 2017.01.19-én sajtótájékoztatót tart Baján, a jégvédekezés legfrissebb eseményeiről, melyre tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit.

12
2017. január 12., csütörtök

Sajtómeghívó

jetoro

Országos Műszaki Irányító Törzs - Budapesten a Széchenyi jégtörő

15
2016. december 15., csütörtök

Meghívó

Sajtótájékoztató

Indul a Jégtörő hajók melegen tartása!

 

28
2016. november 28., hétfő

Meghívó - Budapesti Vízvilágtalálkozó

BWS

Magyarország 2016. november 28-30. között ismét megrendezi a Budapesti Víz Világtalálkozót (BWS 2016), amelynek társeseményeként Fenntartható Vízipari Megoldások címmel szakkiállításra is sor kerül.

4
2016. november 4., péntek

Meghívó - Sajtóreggeli

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság bemutatja - az interaktív árvízi térképet, az Országos Műszaki Irányító Törzs új központját, és a Hydroinfo mobilalkalmazást

4
2016. október 4., kedd

Sajtómeghívó

Vedelmi gyakorlat b

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál regionális Védelmi Osztaga egy feltételezett árvízvédelmi helyzet kárelhárítási gyakorlatát tartja 2016. október 4-én.

26
2016. július 26., kedd

Háromnapos látogatáson Marokkó első számú vízügyi vezetője

marokkoi_vezetok_belyegkep

Charafat Afailal asszony, Marokkói Királyság vízügyért felelős minisztere és delegációja 2016. július 25-én hazánkba látogatott azzal a céllal, hogy megismeri Magyarország vízgazdálkodását és tapasztalatokat szerez többek között öntözési, árvízvédelmi és szennyvízkezelési kérdésekről. Mindezek mellett országa képviseletében aláírja a Magyar Köztársaság és Marokkó Királysága között megkötésre kerülő vízügyi együttműködési megállapodást.

28
2016. június 28., kedd

Sajtómeghívó - Nemzetközi Duna Nap a Tiszánál

Duna nap a Tiszanal

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a Nemzetközi Duna Nap alkalmából, egész napos rendezvényt szervez.

25
2016. június 25., szombat

Duna Nap 2016

danube_day_2016_emblema

Ünnepeld velünk a Duna Napot! Ismerd meg a Duna és vízgyűjtője csodálatos kincseit!

Gyere el június 25-én a Generali Gyerek Szigetre, játssz velünk, gyűjtsd a pecséteket és vidd haza a számodra készített sok-sok ajándékot!

Korábbi események